balatoni csoda

sajnos a blog írása kicsit elmaradt mostanában... amióta felköltöztem pestre nem sok időm van, pedig írhattam volna felejthetetlen meccsekről (magyar-portugál, a debrecen BL meccsei), vagy pl. az első sikeres programom elkészítéséről a munkahelyen... mivel igen kevés időm van, ezt a horgászat is megszenvedi. sajnos szeptemberben csak egyszer tudtam süllőzni, pedig ilyen jó őszt nem mostanában zártak felénk (ahogy hallottam máshol is jól sikerült a süllőszezon). de nem panaszkodhattam, mert Kolival megfogtuk az aznapi kvótát (1 balin és 5 fogas). ez szeptember közepén, végén volt. sajnos a következő horgászatra egy hónapot kellett várni. nagyon nehéz ezt szavakba önteni, hogy mit él át az ember ilyenkor, amikor pesten van tökéletes idő, jönnek a fogásokról a hírek, ott van a dzsungel közepén, és esély sincs arra, hogy belátható időn belül horgásszon...
egy hónap után ismét haza tudtam jönni. szombaton mentem is horgászni. tökéletes idő, úgy tűnt minden adott lesz egy jó horgászathoz. szokásos kishalfogás a mólón, már éppen indulni készültem, mert összejött a mennyiség, erre teljesen váratlanul feltámadt az északi szél. pont annyira, hogy még éppen ki lehetett menni. beültünk csukázni a gyékény szélébe, de egy árva mozdítás nem volt, csak erősödő szél. alkonyatkor mentünk volna süllőzni, de inkább visszafordultunk, mert semmi értelmét nem láttuk (mire hazaértem már zuhogott az eső). így sajnos nem tudtam kielégíteni horgászat iránti vágyaimat, ezért elhatároztam, hogy ha törik ha szakad, a következő hétvégén is hazajövök. így is lett. egész héten azon izgultam, hogy ne legyen szél és eső... a hideg nem baj, fel lehet öltözni...
2009.10.31én egy kis házimunka után, már indultam is 12:00kor a kikötőbe megfogni a szükséges kishalakat. nem siettem, mert volt még időm bőven (legalábbis így éreztem :D ). a kikötőbe érve nyugtáztam, hogy teljesen optimális körülmények fogadtak... nem mentem ki a spiccre, mindjárt az elején letáboroztam egy spori mellé. persze hamar tapasztalatokat cseréltünk, és ő is megerősítette, hogy a szeptember kiemelkedő volt. kicsit le is lombozott, hogy nekem ez időszak teljesen kiesett. úgy repült az idő, hogy azt vettük észre, hogy már bőven megfogtuk a szükséges mennyiséget (én nem bántam, hogy több, mert legalább a szomszédnak is jut belőle bőven. ő is önzetlenül hozza nekem a kishalakat csukázni). gyors búcsúzás, bepakolás a kocsiba, és HOPÁÁÁÁ. a csónakkulcs meg otthon maradt. próbáltam menteni a menthetetlent, és telefonálgatni a családnak, barátoknak, hogy milyen jó lenne ilyen jó időben sétálgatni egyet a Balaton parton... sajnos senki nem volt vevő az ötletre, így teljes gázon haza kellett repesztenem, és vissza. kicsit el is keseredtem, hogy ez legalább 30 percet elvesz a pecából (persze sorompót is kaptam oda vissza :D ). mindent elhelyeztem a csónakba, hogy kéznél legyen (boldog voltam, hogy nem felejtettem el kötelet és horgonyt hozni, a szeptember óta ellopott hátsó súly helyett). amint kiértem a kikötőből, azt láttam, hogy senki nem próbálkozik közel (300-600m), mindenki 1000m körül keresi a süllőket. csukázni csak két csónakot láttam (állítólag a lehülés óta teljesen eltűnt, addig volt szépen egész 8 kilóig). akik tőlünk mentek ki mind egy csomóban voltak. lehettek vagy 7en. gondoltam ez nem lehet véletlen, így én is kimentem melléjük.
minden adott volt egy jó horgászathoz, tökéletes idő, nyugodt Balaton. az őszi Balaton ilyenkor semmivel nem hasonlítható össze. az a csend ami ilyenkor ellepi a tájat leírhatatlan.
nagyon érdekes volt, hogy a nád előtt 300m-re már elértem a 2.7es mélységet, és ez nem is változott 1000m-ig .lesúlyoztam, amíg "befújt" a szél irányba addig előkészítettem a botokat. amíg a botokkal foglalatoskodtam addig olyat láttam amit már pár éve nem. pontyugrás mellettem pár méterre. 10 percen belül 3szor megismétlődik az eset (nem voltak nagyok, talán méret körüliek). rögzítettem a csónakot, majd be is dobtam a felcsalizott fenekezőt (speciálisan fűzött küsszel és élőhallal (sokan az élőt favorizálták, kipróbáltam). közben odaér a szomszéd, levámolja a kishalakat, és beáll mellém. felcsaliztam az úszós botot, be is állítottam a mélységet a csónak mellett. bedobás után csak nem akart "felállni" az úszó. így ereszték igazítás, és új dobás. megint nem jó. kötöttem rá még egy gumit ütközőnek, hátha megcsúszik bedobásnál. negyedszerre sem sikerül. venném ki megint, ekkor egy határozott ütést érzek a boton. persze annyira meglepődtem, hogy bevágni is elfelejtettem. pumpálok egyet a halon érzem, hogy nem egy szokványos méret, ha balin akkor meg jó kettes. félúton jár a hal. feljön a felszínre, sajnos nem látom mi lehet az, akkor váratlanul megvadul, és sajnos kiakad a horog :( nagyon sajnálom az estet, persze az adrenalin az egekben... mindenki elkezd reménykedni, hogy hátha ma is jó napunk/esténk lesz... ellenőrzöm a szerelést kivetnivalót nem találok, még a kishalak is tökéletesen "állnak" a horgon. végre sikerül eltalálni a mélységet. kicsit pakolászom a csónakban. persze a szék megint a legtávolabb van (múlt héten kiszedtem az ülésdeszkákat, nehogy elvigyék ezt is, és ráadásul sokkal kényelmesebb a székben ülni :D ). elmegyek érte, ellenőrzöm az első súly rögzítését, megigazítom a hátizsákot, beigazítom a szék leendő helye mögé, hogy ha kell valami kéznél legyen. előkészítettem a meleg ruhákat. erre átszól a szomszéd, hogy pontyozok e?(látta az úszós botokat :D ) elkezdtem volna neki magyarázni, hogy nem...
ebben a pillanatban ránézek (17:15) a fenekezőre ami már félúton jár. mire odalépek már majdnem a botnál van. az adrenalin az egekben... már kezdem magam szidni, hogy mekkora "hülye" vagyok, erre megáll a jelző. kétségbeestem :D . ez csak fokozódott amikor elkezdett süllyedni a jelző, azt hittem beleúszás. de egészen a vízig ment. ilyenkor már éreztem, hogy fel kell venni kézbe a botot. óvatosan felvettem a kontaktust a hallal. éreztem hogy igyekszik felém. határozott bevágás. itt olyan történt ami nem mostanában (utoljára csgvel való süllőzés alkalmával éreztem ilyet, hogy "benne marad a bot a bevágásban" akkor egy harcsa volt a tettes, ez sem most volt :D )... hirtelen azt hittem, hogy sikeresen megfogtam a horgonykötelet, mert igencsak arra mutatott a zsinór. gondoltam nincs mit vesztenem, pumpáltam egyet a halon. nagyon minimálisan "jött" felém, olyan volt mintha a kötél engedne. pár másodperc tanácstalanság után elindult oldalra. nagy kő esett le a szívemről. ugyanakkor még nagyobb "para" jött rám, hogy ez mégis mi lehet és főleg, hogy mekkora. a halam nem lehetett messze max. 10-15 méter. szinte alig tudtam közelebb hozni. próbáltam kicsit erőltetni (25ös zsinór, 40es előke), de nem szerettem volna, hogy szakadjon valami. teljesen extázisban voltam. egyenlőre azon izgultam, hogy legalább meg tudjam pillantani mielőtt elmegy :D. ekkor váratlanul elindult felém. a csónak előtt sikerült megállítani. ekkor ránéztem a motorra, ami persze nem volt kiemelve. amint a tekintetem áttévedt, a zsinórra, hogy merre járhat a hal, megpillantottam egy ezüstös testet. BALIN, de mekkora! kiáltottam fel magamban. nagyon szép tiszta volt a víz viszonylag mélyre lehetett látni. ahogy oldalra fordult, elindulva felém, hatolt belém a felismerés, a balin nem csíkos! ez bizony FOGAS a javából. én tiszta szívemből kívánom mindenkinek ezt az érzést, amikor megpillant egy ilyen halat - nekem ez olyan volt mintha Gera odaállna a VB döntőn a 93. percben a tizenegyes mögé - nekem mindenem remegett, azt sem tudtam hol vagyok. eszembe jutott, hogy ha már itt van a csónaknál meg is kellene szákolni. nézegetek a csónakban keresem a szákot. a szák (illetve a szákfej) a csónak elejében pihen, rajta a pergetőbot a pót csalihalaskanna, a mentőmellény. akkor sárga földig szidtam magam. de egy ügyes rántással sikerült mindent lerázni róla, kivéve a pergetőbotot, aminek az orsójának a karja természetesen beleakadt (az egykoron korum, de mára már kissé átalakított merítőfejbe. Koli mindig mosolyog rajt amikor meglátja :D ). örökkévalóságnak tűntek a másodpercek mire kiszabadítottam. a legnagyobb felismerés, ekkor tört rám. nincs összecsavarozva a nyéllel. nemhogy nincs összecsavarozva, de nyél sincs (pedig emlékezhettem volna rá, hogy nincs mert múlt héten sem volt nálam). hát ezt érzést nem nagyon kívánom senkinek... közben a halamat vízbe dugott bottal kellett kihozni a csónak alól. a halam végig érezte, hogy hol a kötél és a motor, de ekkor már szerencsére rövid "pórázon" volt így egyiket sem érhette el. közben végig ez az érzés, hogy "jajj, csak le ne akadjon". az első szákolási kísérlet természetesen kudarc volt. amikor láttam, hogy mekkora és nagyon trükkösen kell megszákolni, hogy beleférjen, megint elkezdtem magamat szidni. ez még rendes szákkal is kihívás lenne, nemhogy egy szákfejjel. szerencsére a második próbálkozásnál az egyik -utolsó- kitörést úgy tudtam megfordítani, hogy pont a szák felé fordult fejjel előre. szépen siklott is bele a szákba, én meg cipőorral kapaszkodtam a csónakba :D. már félig benn volt amikor se előre se hátra. ekkor egy olyan "palacsintasütős" mozdulattal dobtam egyet a farkán és belecsúszott a merítőbe. beemeltem a csónakba, akkor láttam, hogy ez nem mindennapi. a horgot meg sem próbáltam kivenni, elvágtam egyből. egyből gratulál a szomszéd, és nyugtázza, hogy ekkorát még nem látott, megvan az 3as is. ahogy méregettem a halamat -egy pillanatra sem tudtam máshova nézni-, bámultam a hatalmas hátát, óriás száját, gyönyörű hibátlan testét, mondom neki, hogy ez tuti nagyobb.
remegve leültem horgot kötni. fel sem fogtam igazából mi történt. felnézek, és látom hogy oldalazva eltűnik az úszó. folyamatosan figyelve az úszót, megszorítom a kötést a horgon. amint kész van felvettem a kontaktust a hallal, a bevágás. örömmel nyugtáztam, hogy megvan a hal, de nem éreztem nagy ellenállást. amikor odaért a csónakhoz, megvolt a magyarázat. egy gyönyörű KÖVES. szerencsére nem nyelt mélyre, mehetett a bilincsre. visszadobtam a botokat, és mérlegeltem az esetet. nem igazán tértem napirendre.
az elmélkedésből ismét egy kapás -a fenekezőn- billentett vissza. rövid nyeletés után, ismét egy kövest szákoltam, szinte ikertestvére a másiknak (30-31cm)...
19ig bírtam a hideget. elkezdtem pakolni, a hátsó horgony még könnyen feljött, de neheze még hátra volt. az első súlyt mindig nagyon nehezen tudom felhúzni, mert elég nehéz, és nagyon belesüllyed az iszapba. gondoltam, most hogy jött két köves, lehet kicsit keményebb fenék alattam. sajnos tévedtem, mert ismét közel 5 percig kellett "fárasztani" mire fel tudtam húzni. nem sokat foglalkoztam azzal, hogy letakarítsam róla az iszapot, csak beraktam a csónakba, és már indultam is. kifele jövet azon gondolkodtam, hogy mennyire szerencsém volt, hogy ilyen szép halat, halakat fogtam. viszont volt egy érdekes dolog, csak én fogtam halat. és ami még érdekesebb, csak nekem volt kapásom. a halakon kívül volt még 2 rontott kapásom, de ezt egyáltalán nem bántam. ez minek köszönhető nem tudom, mert tényleg nagyon közel voltunk egymáshoz. ennyire szerencsém lett volna a helyválasztásnál??? mit csináltam máshogy mint a többiek??? azt hiszem ez a kérdés örök rejtély marad! 20 óra volt mire kiértem. mikor elindultam rögtön hívtam a mamámat, hogy ne feküdjön még le, és készítse elő a mérleget. amikor kivettem nála a halat, még nálam is jobban meglepődött, neki is egyből papa jutott az eszébe. csak egymásra néztünk és mosolyogtunk. gyors mérlegelés (6.5 kg) után már mentem is haza. otthon már beélesített fényképezőgéppel vártak. még a szomszéd is átjött. gyorsan lemértük a méreteit (78/48cm). egy gyors pálinka, és egy jó hosszúlépés, és rengeteg csodálkozás...
nagyon örülök, hogy egy ilyen szép őszi napon, egy felejthetetlen élménnyel lettem gazdagabb...


felbontás után érdekes volt, hogy a gyomrában, már majdnem teljesen megemésztett halakat találtam. a halaknak már csak a gerincoszlopa volt ép. szembetűnő, hogy mennyire kicsi a csalihalam az emésztett halakhoz képest. felbontás után látszott hogy a horog kiszabadítására esély sem lett volna, mert már bőven gyomorban volt... szerencsére nem jött a "nagy csali nagy hal, kis csali kis hal" elmélet.





így visszagondolva, halottak napján a papám jut eszembe.
ilyenkor az volt a szokás nálunk, hogy körbevittük a koszorúkat a temetőkbe, és utána meg elmentünk közösen horgászni. felejthetetlenek voltak ezek alkalmak. ma reggel ránéztem a botomra amivel a süllőt fogtam, még a zsinór is ugyan az volt amit a papa felrakott rá... jó volt így emlékzeni rá, ezzel a fogással!